Vallásteológiai konferencia

Reklámok

Új kurzusunk: Az ember(i)ség korrupciója

Újra kurzust tartunk az ELTE BTK Filozófiai Intézetében. Ezúttal a világban jelenlévő rossz eredetére fogunk rákérdezni. A teológiai modellként az “eredendő bűn” fogalmával gyürkőző felvilágosodás filozófiáját vizsgáljuk, hogy a végén önálló tézisekig juthassunk a kurzus résztvevőivel.
 
Akiknek ajánljuk: filozófusok, teológusok, eszmetörténészek, agnosztikusok, teisták, ateisták, szabadkőművesek, európaiak.
 
A csütörtök délutánonként futó szemináriumunk nyilvános és ingyenesen látogatható. Az ELTE egyetemi polgárai a következő kódokon vehetik fel az órát: TANM-FIL-402/06, BMA-FILD-402/06, BBN-FIL-402/06.
 Az_emberiseg_korrupcioja_ELTEBTK_Shekinah_17osz.jpg

Recenziók a Vigilia júliusi számában

Intézetünk munkatársai két könyvet is recenzeáltak a Vigilia 2017/7. számában.

Sághy Ádám kritikája egy nagyon fontos, magyarul 2017-ben publikált kötetről íródott. Őrsy László, Életerős zsinat című könyvét nagyobb részt Sólyom László, volt köztársasági elnök fordította, kisebb részt Lukács József és Lukács Józsefnél Nádas Krisztina. A II. Vatikáni Zsinat élő tapasztalatának kritikus, kánonjogi szempontokból kiinduló, majd egyháztani és más dogmatikai kérdésekig ívelő könyve hiánypótló Magyarországon. A recenzió kiemelte a 9. fejezet értékét, amely egy rendkívül jelentős teológiatörténeti vitát örökít meg a könyv szerzője és Joseph Ratzinger hittani kongregációt vezető bíboros között. A jezsuiták Isten és tudomány sorozatának legújabb kötetét minden kortárs teológia iránt érdeklődőnek szívesen ajánljuk a figyelmébe.

eleteros zsinat.jpg

Hoványi Márton kritikája a Bárka közösség alapítójának Görföl Tibor tolmácsolásában megjelent könyvéről íródott. Az élet nagy kérdései című esszékötetében Jean Vanier alapvető teodíceai kérdéseket vizsgál, elsősorban egy a János evagnélium egzegéziséből kinövő, alulról induló krisztológiát mozgatva a háttérben. A spirituális olvasmányként és életvezetési útmutatóként is szolgáló munkát annak minden erényével és ekletkitájából származó esetlegességével tette mérlegre recenziónk a Vigilia legújabb számában.

Az elet nagy kerdesei.jpg

Politics as Theology: International Conference and Summer School

A granadai Edith Stein Filozófiai Intézet ösztöndíjasaként lehetőség nyílik arra, hogy John Milbank és más politikai teológiával foglalkozó kollégák jelenlétében diszkussziót folytassunk június 26. és július 1-je között politika és teológia kapcsolatáról. Rövid tudósításunk olvasható a legfontosabb mozzanatokról.

Aki követi az európai teológiai élet alakulását, tudhatja, hogy az elmúlt években virulens témává vált politika és teológia kapcsolata, elsősorban például a nottinghami és oxfordi egyetemeken folytatott teológiai kutatások nyomán, amelynek John Milbank az iskolateremtő alakja. Az iskola radikális ortodoxia címen vált ismertté. Érthető, hogy a granadai székhelyű Edith Stein Filozófiai Intézet ötödik nyári egyeteme már csak azért is jelentős nemzetközi érdeklődésre tarthat számot, mert főelőadóként meghívta Milbanket. És valóban, Argentínából és az USA-ból ugyanúgy érkeztek, mint Lengyelországból vagy Romániából a résztvevők. Főszervezőként pedig éppen egy magyar filozófus, Szalay Mátyás munkáját dicséri ez a kiválóan megszervezett esemény.

A kétnapos (péntek-szombat) megelőző négy nap közös liturgiával veszi kezdetét. Ezt követően az első kötetlen találkozást a reggeli jelenti, majd megkezdődik a közös munka. Négy különböző szeminárium következik az előre kiadott szövegek alapján. Mindegyik négy napon át járja körbe a politika és teológia irodalmi, filozófiai, exegetikai és teológiai forrásait. A délutáni szekció öt vagy más napokon hét órakor veszi kezdetét és kilencig folynak a különelőadások és viták. A programot pedig a kilenckor kezdődő vacsora zárja.

Lunch with John Milbank and other participants

A négy szeminárium közül az elsőt mindennap Alison Milbank, igen, ő Mrs. Milbank, tartja, aki Tolkien és Chesterton szépirodalmi munkásságán keresztül vizsgálja azt a résztvevőkkel, hogy a szépirodalom világában milyen theopolitikai prekoncepciók munkálnak. Az emberek közötti társadalmi viszonyok, amelyek például a baráti kapcsolatokon alapulva szerveznek együttműködéseket összevethetőek a kortárs teológiai koncepcióinkkal Alison Milbank szerint. A kapcsolatok tárgyalása nyomán a diszkusszió felhozta a második nap reggelén a Brexit kérdését is. Az Európai Unióról gondolkodva meglepő volt, hogy Alison Milbank úgy nyilatkozott, szerinte az eredetileg keresztény eszmét a gazdaság liberalizációja vitte félre, emiatt nem tud a kapcsolatok teológiai értelemben vett megújításának a tere lenni, jóllehet, a Brexit eredményével ő maga is mélyen elégedetlen.

A második szemináriumot Robert Wozniak vezeti, aki egy az önzetlenségen alapuló újragondolását javasolja a politikáról szóló teológiai gondolkodásának. Az előadó Descartes-ról szóló értelmezése félreérthető volt és hiába próbálta a hallgatóság több ponton kérdéseivel másfelé terelni a vitát, a lengyel előadó ragaszkodott olvasatához. A második szemináriumi alkalom nem tartalmazott ilyen félreértést, mégsem közelítette meg római levélről szóló előadás színvonalát, amelyre rögvest rátérünk. Előtte azonban meg kell még említeni egy másik lengyel szemináriumvezetőt is, Michael Luczewskit, aki első nap egyedül, később Rocco Buttiglionéval közösen tartja II. János Pál politikai teológiájáról szóló szemináriumát. Az első nap kizárólag egy lelkes hagiográfiát hallgathattunk II. János Pál kapcsán, amit azonban sokban árnyalni tud a később színre lépő, valóban izgalmas Buttiglione politikusi és akadémiai tapasztalata is, akit a legfontosabb Karol Wojtyla életrajz szerzőjeként is jegyeznek.

20170626_113359.jpg
Robert Wozniak and Joseph Seifert

Az első nap egyik fénypontja kétségtelenül a fiatal teológus reménységek egyikének, a granadában tanító Aaron Richesnek és a kanadai székhelyű, anglikán keresztény David Widdicombe-nak a szemináriuma. Témáját tekintve a Római levél politikai teológiai olvasatára vállalkozott ez a jó humorú és mégis elmélyült szeminárium. A Római levél történeti szituációjának radikális komolyan vételére szólították a hallgatóságot, amikor a birodalom középpontjaként aposztrofált korabeli Rómát és az azt vezető császári adminisztrációt az apostoli levél köszöntésének provokatív és hatalmat átértelmező mondataival vetették össze. Kiemelték a feltámadás vörösfonalként visszatérő jelenlétét a levél több fejezetének a záró soraiban, amely feltámadás-téma híd lehet John Milbank politikai teológiájához is. Kitértek a szeminárium vezetői arra is, hogy az apostoli levélben a konkrét közösségi intézkedések és az univerzális teológiai meglátások hogyan adnak mintát az egyéni és a közösségi cselekvés keresztény olvashatóságára. A rómaiak eredetmítoszának, Aeneas apjának történetét összevetve a levél Ábrahámról szóló részével egészen egyedi értelmezésben részesülhetett a hallgatóság. És a kortárs, szekuláris filozófia (Badiou, Zizek etc.) érdeklődése a 7. fejezet törvény-koncepciója kapcsán is terítékre került.

Nagy várakozás előzte meg az esti köszöntő beszédeket követő nyitó előadását John Milbanknek. Milbank előadása, amelyet élénk diskurzus követett, elsősorban a tolerancia fogalomtörténetének felvilágosodást követő modern értelmezését vetette össze a korábbi, patrisztikus és középkori teológiai értelemben idesorolható tolerancia-képekkel. Kitért Európa és a világ feladatai között a muszlim vallással való együttélés megoldandó kérdésére, a vallási tolerancia és általában a vallássosság értelmezésével. Milbank professzor a radikális ortodoxiából már ismert szekularizmus-kritkájának rövid foglalatát is ki lehetett hallani az előadásból, amire a későbbi diszkusszió későbbi vissza is tért. Az előadó előrevítette a következő napokb során tartott mesterszemináriumok témáit is, amelyek meghatározóak abban a történeti és szisztematikus vizsgáladásban, amelyhez a közös munka elvezetheti a résztvevőket.

John Milbank's inaugural speech

A Dolce&Gabbana felemás kollekciói muszlimoknak

A ramadáni divatról szóló sorozatunk harmadik részeként a Dolce&Gabbana divatház abaja-kollekcióit tekintjük át, amelyek jóllehet általánosságban pozitív fogadtatásban részesültek, néhány erős kritika is érte az olasz divatház ezen lépését. Ez a nyitás egy nagyobb, átfogóbb hullám része, amelyben részt vesz több európai és amerikai tervező is, akik elkezdtek muszlimoknak külön kollekciókat tervezni, főleg a ramadánra időzítve. A cikksorozatunk első részében ezeket a ramadáni kapszulakollekciókat vizsgáltuk vallási háttérből kiindulva, a második részben pedig a 2017-es kínálatot tekintettük át.

A muszlim nőket nem lehet egyetlen meghatározó ruhadarabbal jellemezni, ahogyan pusztán a születési hely alapján sem állapítható meg semmi fontos az egyénről. Hiszen az mindig elmondható, legyen szó akárkiről, hogy számos tényező határozza meg az indentitását, amelyek közül több egyszerűen megváltoztatható. Ilyen az öltözködés is: a muszlim nők számára létezik olyan viselet, amely egyértelműen jelzi a vallásukat, ezzel ellentétben például világi keresztényeknél nincs olyan ruházat, ami ilyen meghatározott jelentéssel bírna, vagy ekkora figyelmet kapna. Az iszlámban ez a ruhadarab a hidzsáb, amely – bár a jelentése rendkívül sokrétű-, gyakran egy nagyobb méretű kendőre utal, amelyet a hajuk eltakarására használnak. Ez természetesen többféle anyagból készülhet, legtöbbször szabadon választható a színe, és többféle módszerrel is megköthető. Vagyis legalább annyira jól variálható stíluselem, mint akármelyik más ruhadarab.

Egyébként néhány közel-keleti országban járva látogatóként szükségünk lehet olyan kendőre, amivel eltakarjuk a hajunkat, ahogy keresztény templomban is problémát jelenthet, ha a vállunk vagy térdünk látszik. A pápai audienciák öltözködésre vonatkozó protokolljáról nem is szólva, ahol a nők öltözködésére rengeteg szabály vonatkozik, ilyen például a ruhák színére vonatkozó korlátozás. De visszatérve az iszlám előírásaira, fontos leszögezni, hogy ha egy muszlim nő nem hordja a hidzsábot, azzal nem tagadja meg a vallását.

Az utóbbi években szinte új trendként figyeltek fel a muszlim vásárlókra a nemzetközi divatházak. A csoport felső rétegének vásárlóereje miatt a tervezőknek külön gondja van arra, hogy a luxustermékeket számukra is elérhetővé tegyék. Ehhez pedig minden márka szívesen csatlakozik, főleg a bevételre koncentrálva, de a gyakorlat közvetetten az iszlamofóbia ellenében is hat. A divat ebben az esetben tehát kultúrák és vallási előírások találkozási pontjává válhat, ahol egy divatház kínálatában tökéletesen megfér egymás mellett a miniszoknya és a hidzsáb ahogy ez a Dolce&Gabbana esetében is így van.

Az olasz márka például 2016 januárjában mutatta meg először a külön abaja-kollekciójának lookbookját. Az abaja olyan, könnyű anyagból készült, leggyakrabban egy bő kabátra hasonlító ruhadarab, amely egyszerűsége mellett jól variálható különböző szettekben, és a tervezők is kiélhetik kreativitásukat a díszítése során.

Forrás: Vogue Arabia

 

Tehát a tavalyi év elején felröppent hírek alapján ez egy határozottan új irányvonala volt a nagy múltú divatháznak, amely azonban nem nevezhető mentesnek az átgondolatlan ötletektől. Az új irány csak ennek a márkának volt új, és a kiadott kollekció sem nevezhető úttörőnek, hiszen ezt az elismerést inkább adnám a 2014-es DKNY ramadáni kapszulakollekciónak, amelyre kvázi kezdőpontként hivatkozunk a szent hónapra kiadott ruhák kapcsán. Így ha több elismerés nem is, de annyi biztosan jár a Dolce&Gabbanának, hogy betartották a játékszabályokat: a hosszú ujj hosszú volt, a bokáig érő tényleg bokáig ért. Ez tehát elvileg, a vallási előírások szerint viselhető kollekció. Persze, néhány abaján feltűnik az áttetsző csipke vagy a rövidebb ujj, de ezek is megfelelőek és elfogadhatóak a vásárlók egy részének, a döntés lehetősége adott számukra.

A képen szereplő neutrális, már-már unalmas színek mellett a márka meghatározó motívumai szintén megtalálták az útjukat a tavaszi-nyári kifutóról a 2016 januárjában megismert termékekre. Megjegyzendő, hogy nem csak a Közel-Keletre gondoltak a termékek elosztásakor. A párizsi, milánói, londoni és müncheni butikokba is jutott belőle, amely alapvetően  üdvözlendő, még akkor is, ha az abaják -természetesen nem kizárólagosan- az öböl-menti államokban ikonikusak.  A kampány fotói bővelkednek kiegészítőkből is: különböző méretű bőr táskák, gazdagon díszített oversized napszemüvegek, illetve ékszerek és órák is szerepelnek, tehát nem bízták a véletlenre a fotózás styling részét sem.

1
Dolce&Gabbana Abaya és RTW SS16

Domenico Dolce és Stefano Gabbana az Abu Dhabiban kiadott The National napilap exkluzív interjújában nyilatkozott az ötlet hátteréről. Állításuk szerint a fő céljuk az volt, hogy a márka a kínálatával minél több nőt megszólítson a világon, azaz minél több nő hordhassa azokat. Ez természetesen kizárólag a muszlim vallási előírásokhoz való igazodásra utal, nem pedig arra, hogy az árfekvést is diverzebbé tegyék (elvégre tudatosan zárták le a D&G-t, amely a márka olcsóbb vonala volt 2012-ig.) Saját bevallásuk szerint az új irányra alaposan felkészültek, utánanéztek az abaják különféle szabásainak, és az anyagok közül gondosan válogattak- ez persze alapvető elvárás azon a szinten, ahova az olasz márka pozícionálja magát. Egy ezt megelőző interjúban, az első kollekció terveivel kapcsolatban azt nyilatkozták, hogy a ruhadarabokon lesz csipke és mintázat is – “nem túl sok” – , ám úgy látszik, az alkotói folyamatban mégis feladták ezt az elvet a minták felhasználásával kapcsolatban.  

Míg a Dolce&Gabbana első kampánya nem volt speciálisan időzítve, a második már ramadánra érkezett, vagyis ezzel csak a már meglévő hullámba kapcsolódott be. A kollekciók hangulata nem megkülönböztethető, mindkettőben csipkével díszített és  harsányan, a kifutóról ismert mintákkal díszített darabokkal találkozunk. Ezek mindegyike az átlagos, hétköznapi stílus fölé van tervezve.

2
Forrás: The National

Azok számára, akik még ezek után sem hinnék el, hogy a Dolce&Gabbana előszeretettel használja a különböző, itáliai ihletettségű mintáit annyi ruhaterven, amennyin csak lehetséges, álljon itt a következő példa.

3
Dolce&Gabbana RTW SS17 és Abaya 

Tehát a trend töretlen az olasz divatház értelmezésében, ezúttal a két képet a 2017-es őszi-téli kifutóról és az új, 2017-es  abaja-kollekciókból választottam.

Itt érdemes felfigyelni arra is, hogy a Dolce&Gabbana elég ad-hoc jelleggel ad ki muszlimoknak kollekciókat. 2016 januárjában láttuk a képeket a százszorszépes abaja és napszemüveg szettjével, azonban ezt a különböző források különbözően nevezik el, néhol tavasz-nyári címkével illették, néhol nem kötötték szezonhoz, ami persze a kapszulakollekcióknál lehetséges. Így a tavaly januári lookbook után a következő lépés a májusi volt, kimondottan ramadánra és Eid-re. Ezt követően 2017 februárjában is kijött egy kollekció, amit az arab Vogue a cikk címében Pre-Fallnak, majd a képaláírásokban tavasz-nyárinak nevez, és elvileg már nyáron a boltokba kerül. Valószínűleg ez tényleg egy Pre-Fall kollekció lehet, a lookbook megjelentetéséből ítélve is. De vajon ez azt jelenti, hogy ezt követően érkezik egy rendes őszi-téli kollekció is, illetve vajon hosszú távon ki fog-e lépni a márka a kapszulakollekciók alkalmiságából?

A fent említett őszi-téli divatbemutatóból számos más fiatal híresség mellett Lana El Sahely, a libanoni származású hölgy is kivette a részét, akinek egyre növekvő online követőtábora egyértelműen hozzásegítette a munkaajánlathoz. A márka Caprin készült kampányfotóin pedig egy francia-tunéziai lány, Sonia Ben Ammar szerepel, de a dubaji soukba, vagyis piacra is kivittek egy fotózást.

Let the #DGMambo print give you energy to dance on the Souk street of Dubai. Photo by @MorelliBrothers

A post shared by Dolce & Gabbana (@dolcegabbana) on

A H&M első hidzsábot viselő modellje, Mariah Idrissi támogatását fejezte ki a brand új irányával kapcsolatban. Szerinte az iszlám, és a hozzá kapcsolódó kultúra megítélésén kifejezetten javítanak a luxusmárkák nyitásai. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nincs könnyű helyzete annak a muszlim nőnek, aki modellkarrierjéhez és a vallási nézeteihez egyaránt ragaszkodik, mert a színfalak mögött gyakran  idegen férfiakkal dolgoznak a modellek, amely ellent mond az iszlám állította szabályoknak. A vallási előírás szerint a nőt hidzsáb nélkül csak akkor láthatják férfiak, ha azok nagyon közeli családtagjai. Azóta láttuk már Halima Adent ragyogni, ráadásul olyan kifutókon, mint a Max Mara és a Yeezy, és a Glamournak beszámolt a pozitív tapasztalatairól is, tehát a divatban nem csak a tervezőasztalon látszik a nyitás a muszlim nők felé.  

Az általános pozitív visszhangok között azonban elég könnyen találni kritikát is, nem csak a divatipar viselkedésére a muszlimok felé, hanem kifejezetten a Dolce&Gabbana márka nyitására vonatkozóan is. Ez azonban várható volt, mivel az olasz divatház az egyik legjelentősebb márka, amely elindult ezen az úton, természetesen ezzel nagyobb figyelmet vív ki magának, mint a többi brand, amely hasonlóan gondolkodott.

Sok interjúban szólaltatták meg a muszlim nőket, a Cosmopolitan mellett a The Guardian is lehozott két erős kritikát. Az írásokban megjelenített problémák sokrétűek, ilyenek voltak például a profit-orientáltság vagy a kreativitás hiánya.

A leginkább mellbevágó az, hogy a muszlim nők kizárását a divatból végül felülbírálta a profit (illetve az, hogy érdek nélkül nem alakult ki inkluzivitás). A luxusiparban egyértelműen jelen lévő csoport tagjai számára ez jól működik, mert nekik csak az ízlés szab határt. Az 10500 AED-től (átszámítva közel 800 000 forinttól) kezdődő abaják viszont a Dolce&Gabbana Ready-to-Wear kollekciókhoz hasonlítva az ár-skála felső határán mozognak, ennél jelentősen olcsóbban is remek választékkal szolgál a márka, már amennyiben nem a kifejezetten muszlimoknak készített termékeket keressük. Ez olyan hatást kelt, mintha csak a vagyonos muszlim lenne a kívánatos, míg a többi terméket némi spórolással sokkal könnyebb elérni.

A másik fontos gondolat, ami végig megjelent a muszlim nők véleményeiben, hogy a divatipar központjai Párizs, London, Milánó, New York, és ezt az irányító szerepet nem hajlandóak kiengedni a kezükből, innen irányítják a globális divatot. A gazdagok minden országból a fenti városok tervezőit, márkáit keresik, illetve minden fontos esemény kapcsán azokhoz a  darabokhoz nyúlnak. Így tett Deena Aljuhani Abdulaziz is, aki egy Zac Posen ruhát válaszott a Vogue Arabia első nyomtatott kiadásának megünneplésére szervezett eseményre, amelyet Katarban tartottak (és ez valószínűleg már nem történne így, ha most szerveznék az eseményt, a hirtelen megváltozott külpolitikai viszonyok miatt). Deena egyébként a szaúdi királyi család tagja, de ez sem tántorította el attól, hogy egy amerikai tervező ruháját válassza, ahogy tették nagyon sokan a különleges estélyre meghívottak közül.

Többen felvetették, hogy a nyugati városok divatban betöltött dominanciája miatt csak akkor számít a muszlim öltözködés a divat részének, ha az nyugatról indul. Pláne, hogy most fordult az európai és amerkai tervezők érdeklődése a muszlimok felé, de dacára minden statisztikának, kizárólag a Közel-Keleten teszik elérhetővé a muszlimoknak készült kollekcióik többségét. Tehát csak akkor legitim és pozitív a vallási szabályokat betartó öltözködés, ha azt nyugaton tervezik és így a profit is oda érkezik. Amíg például a Közel-Keleten belül ilyen ruhákat hordtak a nők, addig semmi jót és felemelőt nem hallottunk róluk, de most, hogy a vásárlóerejük miatt elkezdenek nyitni feléjük , már nem is olyan negatív az abaja megítélése. Szeretném azt állítani, hogy ebben része van annak is, hogy a muszlim nők már sokszor kifejezték a saját értelmezésüket az inkább eltakaró öltözködésről, és ezt elkezdték meghallgatni az emberek, de ha a nagy tervezőkhöz el is értek ezek az üzenetek, a lakosság nagy részéhez, sajnos, csak kis mértékben jutottak el.

Végül, ez a néhány kapszulakolleckió egyáltalán nem oldja meg a muszlim nők nehézségeit a vásárlással kapcsolatban. A hétköznapi ruhák vásárlása továbbra sem egyszerű azoknak, akik szeretnének hosszú és bővebb szabású, nem áttetsző, nem kivágott darabokat választani a ruhatárukba. Ez az érv abszolút a Dolce&Gabbana ellen is felhozható: az abaják és a nagy női kollekciók össze sem hasonlíthatóak a diverzitásukat illetően.

llletve, nem állhatunk hozzá úgy ehhez a kérdéshez sem, mintha a muszlim női öltözködést az olasz tervezőpáros forradalmasította volna. A Közel-Keleten bőven van választék abajákból, ezektől azonban nem különbözik annyira egy 10500 AED-re beárazott darab, mint amennyire innovatívan kezeli a márka a többi, széleskörűen hordott darabjait. Valamivel több kreativítással és kevésbé profit-orientált szemlélettel közelítve egy hasonló projekthez, ezeket a vádakat ki lehetne küszöbölni.

Zárásként Pierre Bergé kritikáját szeretném megemlíteni, amit a muszlim nők, akiknek elvileg a védelmére szánta ezt a megszólalását, nem fogadnak el. Yves Saint Laurent élet és -üzlettársa vádja szerint a muszlim igényekre nyitó márkák helytelenül cselekednek, mert “a tervezők azért vannak, hogy a nőket szebbé tegyék, szabadabbá; és nem azért, hogy együttműködjenek egy diktátori rendszerrel, ami kötelezi ezt az undorító dolgot, hogy elrejtsük a nőket és arra kényszerítsük őket, hogy rejtett életet éljenek.” (Forrás: WWD)

Ebből legalább annyi tanulságot érdemes levonnunk, hogy a döntés a muszlim nők kezében van.

A timeline of D&G Abayas

This article follows an overview of the relationship between fashion and theology, which concerned Ramadan capsule collections and what drove the designers to create the pieces that adhere to the strict rules of Islam, even though fashion is usually described as secular. In the second part of our series presenting the fashion of Ramadan, I am going to outline the abaya collections of Dolce & Gabbana, which were generally welcomed, but which also received some negative criticism.

It is not possible to describe Muslim women by a typical piece of clothing, just as the place of birth cannot tell about a person much either. It is always true for anybody that identity is formed by a lot of factors, many of which can be easily changed. One of these is the way we dress: for Muslim women there are pieces of clothing that obviously show their religion, but there is no such garment for secular Christians, for example. In Islam, this clothing is called hijab, which has a wide range of meaning, but often refers to a large scarf used for covering the hair. It can be made of a variety of fabrics; the color is usually a personal choice, and it can be tied in many ways. Thus a hijab is a versatile piece of the outfit, like any other item. Tourists might need to wear a hijab as well, to cover women’s hair, if they visit Middle Eastern countries; similarly, many Christian churches or cathedrals expect visitors to cover shoulders and knees. The papal audience also has very strict rules for women’s clothing, even concerning the colours of the clothes. Returning to the regulation of Islam, it is important to note that that if a Muslim woman refuses to wear a hijab, it does not mean that she denies or loses her faith.

Global fashion houses have been discovering the Muslim customers in the last years like a new trend. The purchase power of wealthy Muslims urge the designers to alter the designs just to also reach this rare layer of society. All brands join the wave eagerly, focusing mainly on the income, which also has a positive impact on islamophobia, even if indirectly. Fashion is in this case a melting pot of cultures and religions: a fashion house can offer hijabs and miniskirts at the same time, just as Dolce & Gabbana does.

Source: Vogue Arabia

The Italian brand presented the first abaya-lookbook in January 2016. The abaya is a coat-like garment of light materials; its simplicity makes it possible to style it in many ways. Not only the wearers can dress creatively with it, but the designers may also decorate it in various ways.

The abayas are definitely a new direction of the fashion house, which is not devoid of inconsiderate ideas. The new direction was new only for this brand; the collection was not pioneered either. I believe the 2014 DKNY pieces deserve this credit for Ramadan, which  put the holy month almost as a new season on the fashion calendar: it became mainstream and popular. Nevertheless, it has to be acknowledged that Dolce&Gabbana kept the rules: the long sleeves were long, the length of the dress reached the ankle. It makes this collection wearable for the women who follow stricter regulations. Some abayas feature see-through lace or shorter sleeves, but Muslim women are also different. This gives them a choice.

Besides the neutral, almost boring colours, the defining patterns of the brand have also found their way from the spring-summer 2016 runway to the abaya-lookbook. It is worth mentioning that abayas were available not only in the Middle East, but also in European boutiques, which is noteworthy, even if abayas are iconic mostly in the Gulf-countries. In addition, an abundance of accessories can be seen on the campaign photos: bags in many size and ornate oversized sunglasses are shown, as well as jewellery and watches. None of the styling is unintentional, for sure.

1
Dolce&Gabbana Abaya and SS17 RTW

Domenico Dolce and Stefano Gabbana talked about the background of the idea in an interview with The National, a Dubai based daily paper. They said that the aim was to reach even more women in the world, to make it possible for more women to wear their designs. Of course they imagined it through conforming to Muslim religious rules and not through making their price range more diverse (after all, they closed the more available line, D&G intentionally in 2012). The designer duo talked about their thorough preparation, in the course of which they looked at different cuts and patterns for abayas and chose materials attentively – of course we expect nothing less on this level. In a previous interview they said that there would be lace and patterns on the clothes, “not too much”, but as we can see, they might have abandoned that idea while creating.

2
Source: The National

While the first campaign was not deliberately timed, the second arrived just in time for Ramadan and thus joined the already existing wave. The spirit of the collections is indistinguishable;  lacy or patterned items occur in both. All items are designed to be more chic than basic daywear.

For those who still doubt that Dolce & Gabbana has a fondness for their Italian-inspired prints and they like to use them on as many pieces as possible, here is the next example.

3
Dolce&Gabbana FW17 RTW and Abaya

Thus the trend is unbroken in the representation of the fashion house. I chose these two pictures from the 2017 fall-winter runway and the new abaya-collection from 2017.

It is worth taking a look at how incidental the releases of the abaya-collections are. In January 2016 we saw the lookbook picture of the daisy-adorned abaya and sunglasses outfit, but different sources named it differently, not definite about the season it belongs to. Some called it spring-summer, others did not try to match it to a season at all – which is possible with capsule collections. After this lookbook in January, the next release was a collection in May, especially for Ramadan and Eid. Following this, in February 2017 a new campaign appeared and it is said to be available in boutiques in the summer. Then one more arrived, a pre-fall one. It is entirely plausible to have a pre-fall lookbook, based on the time of its release, but it also coincides with the beginning of Ramadan. The pre-fall then should be followed by a fall-winter release, which would mean abandoning capsule collections and creating clothes specifically for Muslims all year – but that is not likely to happen at Dolce & Gabbana.

Beyond these attempts the iconic brand teamed up with many young celebrities and stars for its fall-winter runway show. Among others, Lana El Sahely, a young fashion blogger from Libanon was asked to be a model, whose growing number of social media followers certainly helped her get the invitation. The brand’s campaign photos from Capri feature a French-Tunisian girl, Sonia Ben Ammar, and other official photos were taken in a souk or market in Dubai.

Let the #DGMambo print give you energy to dance on the Souk street of Dubai. Photo by @MorelliBrothers

A post shared by Dolce & Gabbana (@dolcegabbana) on

The first model for H&M wearing a hijab, Mariah Idrissi supports the brand’s new direction. In her opinion, the judgement of Islam and its culture is definitely improved by the attention from luxury brands. At the same time she points out that it is not easy for a Muslim woman who wishes to keep her modelling career and religious views at the same time, because behind the scenes models often work with men whom they are not acquainted with , which is against the rules of Islam. According to the regulations, only close family members can see a Muslim woman without her wearing a hijab. Since Mariah’s photos, we have seen Halima Aden glow on runways like Max Mara or Yeezy, and she spoke to Glamour about her positive experiences. This signals an opening for Muslim women not only in the designs.

In addition to universal positive reactions, negative criticism can also be easily found, which not only concerns the behaviour of the fashion industry towards Muslims, but also the new direction of Dolce & Gabbana. This must have been expected, however, as the Italian house is the most significant of all the brands that started to cater for Muslim women, thus gaining more attention. Muslim women expressed their opinions in various interviews, and not only the Cosmopolitan but also The Guardian (links: first and second) published strong pieces of criticism. The problems formulated in the articles are diverse; a few examples are profit-orientation and the lack of creativity.

The most sweeping claim is that only profit was enough to put an end to the exclusion of Muslim women from global fashion. In other words, without interest there is no inclusivity. This works well for the wealthy, who make a choice based on their style rather than on the price. The abayas cost from 10500 AED, which is the higher end of the prices of Ready to Wear pieces; however, the latter also offers great variety for lower prices. This gives the impression that only wealthy Muslims are desired customers, because cheaper abayas are not available, but there is a wider price-range for everyday dresses.

The other important thought present in the articles is that capitals of fashion are Paris, London, Milan and New York, and these cities insist on their leading role. Global fashion is controlled by the “western” cities. The wealthy from any country look out for designers and brands based in these capitals, and their dresses are worn at any important event around the world. Deena Aljuhani Abdulaziz thus chose a Zac Posen gown for the event celebrating Vogue Arabia (the event was held in Qatar, which would now be impossible because of the swift change of politics). Deena was the first editor in chief of the publication, and she married into the Saudi royal family, which, however, has not restrained her from choosing an American designer’s work, as many of the guests did the same.

Deena Aljuhani Abdulaziz with Naomi Campbell (Source: WWD)

It was claimed that Muslim clothing becomes a part of fashion only when it comes from the West. The European and American designers’ interest has now turned towards Muslims; nevertheless, they often only make the special collections available in the Middle East despite statistics. Dressing according to religious rules is thus only legitimate and positive when the clothes are designed in the West and the profit also arrives there. While Middle Eastern women were wearing the same style and were buying pieces made in the Middle East, they were not appreciated; but now fashion industry opens a door to them because of their purchasing power, and suddenly the judgement of abayas is not as negative as it was before. I would wish to say that Muslim women who expressed their views many times on dressing completely covering the body were listened to and heard by people. Instead, even if great designers accepted these opinions, the majority of the readers has certainly not.

Last, these few capsule collections will not solve the difficulties of Muslim women as customers. Buying daywear pieces are still not easy for those who would rather wish to maintain a wardrobe of long and loose cut clothes than sheer and cutout pieces. This can also be brought up against Dolce & Gabbana: abaya and ready to wear collections cannot be compared by their diversity. In addition, we really cannot claim that Muslim womenswear was revolutionized by the designer duo. In the Middle East, there is a variety of abayas to choose from, which do not differ much from the Dolce & Gabbana abayas that cost more than 10500 AED. The brand shows more innovation concerning the ready-to-wear lines than the abayas, especially concerning Alta Moda. With a little more creativity and less profit-orientation these accusations would not be valid.

In conclusion, I would like to mention the criticism of Pierre Bergé. He meant to protect Muslim women, but they do not accept his claims. The life and business partner of Yves Saint Laurent accused the brand opening to Muslim needs of taking wrong actions. As he asserts, “I have always believed that a fashion designer is there to make women beautiful and grant them freedom, and not to side with this compulsory dictatorship, this abominable way of hiding women”. We should at least draw the lesson that the decision should be left to Muslim women.